Rendhagyó kiállítás a Megyeháza Galériában

A Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Szakának kiállítása

(0 Szavazat)6 megjelenítés

November 10-én, péntek délután a Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Szakának hallgatói és oktatói közös tárlattal mutatkoztak be a Megyeháza Galériában.

A  Partiumi Keresztény Egyetem Képzőművészeti Szak 2017 áprilisában a balmazújvárosi Semsey kastélyban a Veres Péter Kulturális Központ meghívására rendezett kiállítást Forrás 100. Duchamp itt járt címmel. A kiállításon 100 munkával adóztak Marcel Duchamp szellemi örökségének, ebből az anyagból válogattak a csíkszeredai művészetkedvelő közönségnek.

A tárlatlátogatókat házigazdaként Szőcs-Mátyás István, a megyei tanács menedzsment vezérigazgatója köszöntötte.

– Úgy gondoljuk, hogy ezért volt létrehozva ez a Megyeháza Galéria, hogy ilyen és hasonló kiállításoknak otthont adjon. Ezzel is próbáljuk segíteni és támogatni a fiatal művészek megmutatkozását. Úgy gondolom, hogy egy nagyon érdekes, színes és autentikus tárlatnak lehetünk gazdái – mondta el köszöntőjében Szőcs-Mátyás István vezérigazgató.

Kovács Zoltán a Partiumi Keresztény Egyetem oktatója a tárlat anyagának születéséről mesélt, amely első ízben látható Erdélyben.

– A kiállított tárgyak között nincs egyetlen olajfestmény sem. Vannak plakátok, fotók, videók, tárgyak és installációk. A legtöbb munka kimondottan Duchamp világhírű munkájára, a Forrásra reagál valamilyen formában – fogalmazott Kovács Zoltán. 

A szervezők meglepetéssel is szolgáltak, az anyag katalógusát is elhozták, amelyből minden jelenlevő részesült ajándékként. „Duchamp meghatározta a művészet világának legutóbbi száz évét, így mindenképpen komolyan kell venni – és ugyanakkor bűn lenne túl komolyan venni. A humort és az iróniát akarta meghonosítani a művészetekben, és ez remekül sikerült neki. ” – írja a katalógusban Horváth Gizella.

A kiállítás a nap huszonnégy órájában látogatható az elkövetkező hetekben.

Csíkszereda, 2017. november 11.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2017, november»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774