Meghirdette ösztöndíjprogramját a Hargita Megyéért Egyesület

Hargita megye az ifjúságért

(0 Szavazat)25 megjelenítés

Hargita Megye Tanácsával együttműködésben a Hargita Megyéért Egyesület 2010 óta hirdet ösztöndíjprogramot középiskolás és egyetemista diákok számára. A program célja elsősorban a hátrányos helyzetű diákok tanulmányainak támogatása havi ösztöndíj formájában, ugyanakkor a fiatalok közösségi szerepvállalásának növelése, a szakiskolai oktatásban részt vevők támogatása is.

A 2016–17-es tanévre kiírt ösztöndíjprogram keretösszege 90 000 lej, amelyet az egyesület a megyei tanács által befizetett tagdíjból és saját hozzájárulásból fedez. A program által 32 egyetemi hallgatónak és negyven középiskolás diáknak nyújtanának támogatást.

Az ösztöndíjprogram érdekessége, hogy – a 2016-ban megkötött együttműködési egyezmény alapján, amelyet az egyesület több megyei intézménnyel a közintézményi könyvelés népszerűsítése céljából írt alá –, az idei tanévtől húsz ösztöndíjat biztosítanak olyan egyetemista hallgatóknak, akik a közintézményi könyvelés szaktárgyat választották, vagy akár államvizsga-dolgozatuk témájaként is ezt a szakterületet választották.

Az igénylések benyújtásának határideje 2017. március 13., eredményhirdetés 2017. március 20.

A programok részletes leírása, a pályázáshoz szükséges dokumentumok és bővebb információk az egyesület honlapján találhatók: www.hargitamegyeert.ro

Csíkszereda, 2017. február 13.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2017, augusztus»
hkscpsv
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774