Hagyományos Székely Jövő Központot adtak át Csehétfalván

Borboly Csaba: Kis településeink felzárkoztatása jó irányba halad

(0 Szavazat)6 megjelenítés

Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét szeptember 10-én az az ünnepség, amely keretében Csehétfalván átadták a Hagyományos Székely Jövő Központot. Az eseményen többek között részt vett Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Pap Mária püspöki titkár, dr. Grezsa István kormánybiztos és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A Csehétfalvi Falumentő Program keretében a magyar Miniszterelnökség támogatásával létesített, Hargita Megye Tanácsa által 2016-ban 8000 lejjel, 2017-ben pedig 30 000 lejjel támogatott központ átadásának ünnepi istentiszteletén a település lelkésze, Lőrinczi Lajos unitárius esperes hirdetett igét. A lelkész kitartó munkája, a közösségért vállalt felelőssége és tenni akarásának köszönhetően jöhetett létre a központ, amely fő tevékenységéhez tartozik a szociális konyha működtetése. A konyhának köszönhetően a környező települések idős lakosai meleg ételhez juthatnak, valamint az immáron felújított helyiségek gyerektáborok helyszínéül szolgálnak.

Borboly Csaba beszédében elmondta, hogy jó az irány amerre haladunk, hiszen Európa szerte egyre nagyobb figyelmet kap a családpolitika, az egyházakkal való jó együttműködés kialakítása, valamint a magyar kormány számos jó példát felmutat, ami a nagy családok támogatását, az adópolitikát és különböző támogatási programokat illeti, és ezáltal a magyar nemzet megerősítését célozza meg. A megyeelnök kifejtette, jó megtapasztalni azt, hogy egy olyan országnak lehetünk a kettős állampolgárai, amely ország hisz a jövőben, a családokra épített jövőben, valamint hogy az egyházak szerepe a közösségek építésében és megtartásában meghatározó kell maradjon.

A megyei tanács Kisfalu programjában 102 olyan kistelepülést tartanak számon, mint Csehétfalva, ahol figyelmet és támogatást kell szentelni a közművesítésre, a közösségi terek kialakítása és felújítása, valamint az olyan emberekkel való együttműködésre, akik a közösség mozgatói, kovászai lehetnek és a haladást, fejlődést képviselik.

Borboly Csaba hangsúlyozta, közösen élhetőbb és szebb jövőt tudunk építeni a felnövekvő nemzedék számára, és ehhez szükség van arra, hogy mindenki a maga helyén tegye a dolgát a legjobb tudása szerint. Befejezésül a Kobátfalva és Tarcsafalva közti 153-as megyei út helyzetéről tájékoztatta a jelenlévőket, és reményét fejezte ki, hogy az út építése tavasszal már elkezdődhet. Az ünnepi beszédeket követően kulturális műsorra és közös ebédre került sor az újonnan átadott központ kertjében.

Csehétfalva kiváló példája annak, hogy összefogással és egyházaink összefogó, közösségformáló erejével nagyszerű dolgokat vihetünk véghez, fejtette ki a megyeelnök:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/photos/a.358855334161856.73407.215328865181171/1200913793289335/?type=3

https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1376464689067577

Csíkszereda, 2017. szeptember 11.


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2017, szeptember»
hkscpsv
123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774