Európai uniós forrásból újítanák fel a 131 – 133 – 137A útszakaszt

Rendkívüli ülés a megyei tanácsnál

(0 Szavazat)8 megjelenítés

Az európai uniós pályázási időszak részeként Hargita Megye Tanácsa a 131  –  133   – 137A jelzésű megyei útszakasz felújításához szükséges támogatásra pályázik a Regionális Operatív Programban (POR). A testület tagjai július 12-én tartott rendkívüli ülésen fogadták el az erre vonatkozó tervet előtanulmány formájában. Az említett 49 kilométeres szakasz Kovászna megye határától indul Udvarhelyszék környékén a Szentpáli tavaknál Városfalva felé, átmegy Kányádon és Ocfalván. A terv szerint 124 millió lej a munkálatok értéke. 

- Azért fontos számunkra ezen útszakasz felújítása, mert amellett, hogy egy másik megyével köt össze, két európai út közötti összeköttetést is jelenti. A teljes szakasz felújításra kerül, amelyben mindhárom megye kiveszi a szerepét, Brassó Megye Tanácsa elvállalta a Kovászna megye határáig tartó szakasz munkálatait, a Kovászna megyei tanács megpályázta Baróton át Hargita megyéig, a Hargita megyei tanács pedig az Ocfalváig tartó szakasz munkálatairól gondoskodik. Ez a legnagyobb pályázatunk eddig, ezért reméljük, hogy sikeresen vesszük ezt a kihívást – fogalmazott Barti Tihamér alelnök a tanácsülést követően. Hozzátette, a konzulens cég jelenleg dolgozik a pályázat letevéséhez szükséges dokumentumok feltöltésével. Továbbá beszámolt arról is, hogy a tanácsülésen elfogadtak egy elvi határozatot is, amely arra vonatkozik, hogy a Gyergyószéken prioritást élvező DJ128 jelzésű Orotva Borszék közötti megyei útszakasz illetve a Csík térségben található DJ125-ös út esetében, ha még marad lehetőség akkor a megyei tanács támogatásra pályázik a Regionális Operatív Programban, ha pedig nem akkor kormány támogatásból vagy saját költségvetésből valósítják majd meg ezen utak felújítását. Ezenkívül költségvetés-módosításról is döntött a testület, illetve elfogadtak egy együttműködési szerződést a Maros és Olt Vízügyi Hatósággal, amelyet a hatóságok azon esetekben használnának, amikor hidak felújítására kerül sor.

Csíkszereda, 2017. július 12. 


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774