Brüsszelben is kérte a helyi termékek támogatását és védelmét Borboly Csaba

(0 Szavazat)23 megjelenítés

A Régiók Bizottságában (RB) is felszólalt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Csíki Sör Manufaktura érdekében, mint mondta, határozottan fel kell lépni a verseny önkényes korlátozása ellen, és erősíteni kell a rövid ellátási láncokat és a helyi gazdaság támogatását, nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. 

A Régiók Bizottságának március 22-i plenáris ülésének meghívottja Vytenis Andriukaitis biztos volt, az Egészségügyi és élelmiszer-biztonsági Főigazgatóság részéről. A biztos a rövid élelmiszerláncokról beszélt és arról, hogy ma már Európában nem az a baj és probléma, hogy kevés az élelmiszer és elő kell állítani, hanem az, hogy sok hulladékot termelünk és sokat szemetelünk. Erre kell megoldásokat keresni, és valószínű az egyik jó megoldás a körkörös gazdaságban való gondolkodás és a rövidláncú termelés. A biztos felvetését vita követte a Régiók Bizottsága 122. plenáris ülésén, ahol hozzászólt Borboly Csaba is.

Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, az energiatanusítványokhoz hasonlóan az élelmiszerek esetében is külön címkézést kellene bevezetni, feltüntetve a bevizsgált összetételt, érthető kifejezéseket használva, megmutatva, honnan szállítják, mekkora az ökológiai lábnyoma. Már nem igaz, hogy a nagyvállalati termék nagyobb mértékű élelmiszerbiztonságot és magasabb minőséget teremt, sőt a leányvállalatok által előállított termékek esetében is erről van szó. Meg kell vizsgálni, hogy hogyan élnek vissza túlsúlyukkal, mert ezek a nagyvállalatok ma már jogi eszközökkel is támadást indítanak a helyi foglalkoztatásban meghatározó kis- és közepes vállalkozások ellen, ha versenyhelyzetet észlelnek. Ez történt a Csíki Sörrel is, fejtette ki az RB március 22-i plenáris ülésén Brüsszelben a megyeelnök, az RB tagja.

Borboly Csaba hozzászólása itt hallható: https://drive.google.com/file/d/0B3DH_aG2Ui1UZUI4V2xzLVVucUU/view

Semjén Zsolt Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese is szövetséges egy multinacionális vállalattal szembeni küzdelemben, amely egy székely terméket támad: https://www.facebook.com/hargitamegye/posts/1491616107528789

A Székely termékekért való egységesen kiállásról közösségi oldalán is ír Borboly Csaba:  https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1222462834467764

Hargita Megye Tanácsa elnökének RB-beli tevékenységéről a következő címen tájékozódhatnak: http://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/

Csíkszereda, 2017. március 22.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2017, november»
hkscpsv
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930
Szavazás

Az Ön családjában mennyi az egy főre jutó élelmiszerre költött összeg egy átlagos hónapban?

Szavazás!
FACEBOOK

CreArt
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank

Hasznos Telefonszámok

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774